Dinamikus jóga a’la Noémi

Még nem is meséltem, hogy milyen szuper dolgokat tartogat nekem ez az év. És ezáltal nektek is :) Aki élőben találkozott velem vagy a hírlevelemet olvassa, sajnos át kellett élnie, hogy nyafogok arról, hogy ez az év nem annyira jó nekem. Mármint a 2016-os év. Annak is leginkább az utolsó féléve. Decemberben mintha elkezdett volna egy kicsit felfelé kúszni a pozitívsági skálán az élet, januártól pedig úgy néz ki, még jobb lesz.

Timi, a PilatesMásképp Stúdió vezető edzője nem volt épp a legboldogabb, amikor mondtam neki, hogy szeretnék variálni az órarenden, kicsit aggódtam is, hogy mi lesz így, viszont ennél jobban nem is alakulhatott volna, mint ami most lesz. Van egy olyan óratípus, amit nagyon-nagyon szeretek, de úgy alakult az élet, hogy évek óta nem tartottam. Nagyjából két és fél éve. Pedig ez volt az első nagy szerelem, az első továbbképzésem, szakosodásom edzőként. Szeretem, mert úgy erősít, hogy közben a gerincemnek is jó. Szeretem, hogy úgy mozgatja át a gerincemet, hogy észre sem veszem, mert azzal vagyok elfoglalva, hogy épp mit is csinálok, hogy a légzéssel összehangolva mikor merre mozogjak. Szeretem, hogy erősnek érzem magam az órák után és ruganyosabbnak, magasabbnak és mindenekelőtt, nem hátfájósnak. Oké, most már a hátnemfájósságot el tudom érni a többi órán is, de akkor is, nekem ez volt az első nagy szerelem. És most addig-addig variálódott a stúdióban az órarend, hogy megnyertem egy dinamikus jógát <3

yoga4
10 további jógapóz átnevezés itt: https://www.buzzfeed.com/geico/slightly-more-accurate-names-for-yoga-poses

Dinamikus jóga – jóga a nyugati embernek

A hatha jóga alapgyakorlatait végezzük légzéssel összehangolt, dinamikus verzióban az órák alatt, hogy megerősítsük, illetve nyújtsuk a gerinc egészségéhez szükséges izmokat – lényegében egy jógaóra és gerinctorna keveréke a dinamikus jóga.
Az óra során összeállított gyakorlatsorok lehetővé teszik, hogy a testünk erősebb, karcsúbb és rugalmasabb legyen, miközben a gerinc egészségét is biztosítjuk.

A 60 perces órák felépítése: bemelegítés, dinamikus jógagyakorlatokból összeállított sorozat, talajon végzett erősítő gyakorlatok, majd az egészet egy alapos nyújtással zárjuk. Az órák nem tartalmaznak vezetett relaxációt, meditációt. Nincsenek extrém hajlékonyságot, ügyességet igénylő feladatok, csak olyan gyakorlatokat végzünk, ami egy ülőmunkától meggyötört ember számára is kivitelezhető.

Keddenként 17:00-tól várlak titeket dinamikus jóga órára!

Pilates Másképp Stúdió

9. kerület, Haller utca 88.

Pin on PinterestShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInShare on Tumblr