Az első gerinctréning a 11. kerületben

Ahhoz, hogy edző legyél, egy csomó mindennek meg kell felelned. Vagyis inkább úgy mondom, ha sikeres szeretnél lenni, akkor meg kell ezeknek felelned. Jó, persze az alap, hogy szeress emberekkel lenni, végezd el a szükséges iskolákat, folyamatosan járj továbbképzésekre, folyamatosan fejlődj, változz, alakítsd ki a saját stílusodat az edzésekben. Ez teljesen alap. De van, ami még szükséges és bennem nincs meg. Egyszerűen kimarad valahogy. Nem tudom, hogy valaha menni fog-e még, de majd igyekszem dolgozni rajta.

Én vagyok az az ember, aki megtartja az órát, csacsog az öltözőben az óra után, majd pedig… majd pedig leülök a villamoson, megpihenek, akkor jut eszembe, hogy egy darab fotót sem csináltam az óráról. Ahányszor nézem a facebook-ot, mindig látom, hogy más edzők sorra posztolják a fotókat az óráikról, nekem ez mindig kimarad. Eszembe sem jut fotózni. Barátnőmnek is panaszkodtam erről szerdán, hogy mi a csudáért nem jut eszembe csak a villamoson, mire ő azt írta, hogy neki múltkor eszébe jutott, hogy fotózzon az órán, de aztán rájött, hogy dehát akkor ki mutatja a gyakorlatot, ki korrigál, ki instruál. Úgy látszik, nem tudunk multitaskolni (nekem nehezítés, hogy nem igazán van érzékem a fotózáshoz, egy minden ötvenedik sikerül úgy, hogy benne van mindenki feje-lába és nem látszik az ujjam). Persze én rögtön mondtam, hogy stréber, neki legalább eszébe jut :D

Mindig elfelejtek fotót készíteni az óráimon.

Ha kapok fotókat, akkor azokat nem teszem ki facebookra, hanem csak úgy magamban örömködöm és elüzengetünk egymásnak arról, hogy milyen jó is, hogy sikerült ilyen eredményeket elérni. Márpedig szoktam kapni fotókat, mert a LoveYourBelly tanfolyamokon mindenkitől azt kérem, hogy fotózzon induláskor és négy hét múlva is, hogy lássa magán a változást, vannak, akik el is küldik és mutogatják az eredményeket. És örülök nekik. És nem szoktam kitenni ezeket facebookra. Valahogy mindig így alakul. Egyik ismerősöm járt nálam tornázni és ő mondta, hogy hát, vannak emberek, akik biztos pont azért jönnek hozzám, mert tudják, hogy nálam ilyen nincs. Akinek kint van fotója az oldalamon, 23425x írásba adta, hogy mehet. De nekem akkor is fura. Úgy neveltek, hogy mindig csak olyat tegyünk másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek. Én pedig nem szeretném ha valakiteleszórná a netet a fotóimmal. Máséval sem teszem. Nem zavar, ha más megteszi, de nekem valahogy nem. Persze elgondolkodhatnék, hogy mások nem ilyenek, de nehéz. Időnként rámtör, hogy de jó is lenne fotózni, az úgy néz ki, hogy előtte két hétig minden nap mondogatom, hogy “fotózni kell, fotózni kell, ez teljesen normális dolog, senki nem fog kiakadni” és aztán amikor lelkileg már erős vagyok, akkor fotózok. Száz évente egyszer.

Nos, így történt ez most is, a keddi gerinctréning után. Nagyon vártam, nagyon izgatott voltam, elképesztően boldog voltam, mert ahhoz képest, hogy első óra volt, tömeg volt :) És még a fények is egész jók voltak, még nem lett teljesen komor őszi este a kezdésre. Mutatom, nagyjából így néztünk ki:

gerinctrening-noemivel

Sajnos nem fért bele mindenki a képbe, de nézzétek csak, mindenki mosolyog, annyira élvezi az órát ;)

Minden benne volt az órában, amit ígértem, a zenét mondjuk nem sikerült beizzítani, de valamilyen csodálatos véletlen folytán az egyik lánynak pont attól az előadótól volt egy album a telefonján, akinek pár dala benne van a gerinctréning válogatásaimban.

Az óra után pedig a zárt, saját edzős nyűglődéseinkről beszámoló facebook csoportunkban Rea ezt írta az óráról:

velemenyek

Hát így alakult. Fotó nem készült, talán majd a legközelebbin, de talán jobb is, mire lesz ebből fotó, már sokkal jobban belakjuk a termet és mindenkinek meglesz a kedvenc kis helye, matraca, ahol még boldogabban tornázhat :)

Gerinctréning minden kedden a Budai Alkotóműhelyben (1116 Temesvár utca 19.) 18 órától. Egy óra a gerincedért! Bejelentkezés és további információ: noemi kukac matenoemi.hu

 

Pin on PinterestShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInShare on Tumblr