Női problémákról a természetgyógyász szemével

Megkérdeztem Dr. Kis Barbara orvos-természetgyógyászt, ő mit gondol a teherbeesés körüli mizériáról. Nem pont így fogalmaztam meg a kérdésem, inkább arról szerettem volna megtudni ezt-azt, ő mit gondol, mi minden befolyásolhatja azt, hogy a női részünk mennyire egészséges vagy nem. Az Aviva torna miatt sok olyan hölggyel találkozom, akinek vagy a teherbeeséssel vannak gondjai vagy nőgyógyászati problémákkal küszködik csak úgy szimplán, babára vágyakozás nélkül. Egyik sem jó dolog. Éppen ezért igyekszem minden irányban érdeklődni, keresni, olvasgatni, hátha tudok jó tippeket adni, merre érdemes megoldást keresni. Barbara gondolatait is hasznos elolvasni:

A nőiség, valamint a női élet egyik értelme a gyerekszülés minden kultúrában kiemelt jelentőségű, nincs ez másképp a keleti országokban sem. A kínai világkép és az ebbe illő egészségmodell egy dualista szemléletet tükröz. Ez a már-már frázis-szerűen emlegetett jin-jang rendszer.
Az ősi tanítás szerint a Jang a hegy napos, míg a Jin az árnyékos oldalát jelenti. Jin és a Jang  két ellenpólust, ellentétes tulajdonságokkal bíró erőt (energiát) képvisel, melyek kölcsönhatásának eredménye képpen alakul ki mindenféle mozgás, működés. Egyik sem létezhet a másik nélkül, s mindkettő magába foglalja a másikat. A kettő együtt adja az egészet, a teljességet.

aviva-jin-jang
Az ábra nagyon kifejező. Kör alakú, amivel kifejezi, hogy ez egy állandó, véget nem érő kapcsolat, ami a teljességet adja. A kör már önmagában is a végtelent és a tökéletességet szimbolizálja melyben a jin az anyagi természetű,a nyugodt, stagnáló, befogadó, a nőies, az éjszaka, a hideg. Mivel ezek a női természetű dolgok, női problémák esetén a női energiákat támogatva a jin szerveket stimuláljuk, a jin energiákat erősítjük. Érdekes, hogy ez a minőség képviseli egyben a nyugalmat is, ezért ugyanezek stimulálása hatékony stressz-kezelésben is. Mivel a menstruációs zavaroknak, és meddőségnek hátterében gyakorta „csak” a stressz áll a jin szervek támogatása mindenképpen előnyös lehet a női problémák kezelésekor. A jin szervek (vese, máj, tüdő) ráadásul méregtelenítő szerveink is, így stimulálásuk nem csak a női energiák erősítése és stresszoldás útján, hanem a testi tisztítás révén is előnyös a női szervezet számára. Ezáltal megvalósul a holisztikus(test-lélek-szellem) módon való kezelés is egy igazán komplex terápiát adva. Gyakran  ennyi már elég is egy ciklusrendezéshez, ami a gyermekvállalás egyik  alapfeltétele.

Egy 2002-ben publikált német tanulmány vizsgálatai is az akupunktúra hatásosságát támasztották alá. 160  mesterséges megtermékenyítésen átesett nő közül 80 akupunktúrás kezelésben is részesült. Az akupunktúrát is kapó nők közül 34 lett terhes, míg a másik 80 nőből csupán 21. Később amerikai vizsgálatok is alátámasztották a német tanulmány eredményeit, így bátran állíthatjuk, hogy ezen a területen  a modern orvostudomány kritériumrendszerében  is bizonyítottan helytállt a hagyományos kínai orvoslás.

Egy 2002-ben publikált német tanulmány kimutatta, milyen hasznos lehet az akupunktúra a mesterséges megtermékenyítésen (IVF) átesett pároknál. Nyolcvan olyan nő közül, akik alávetették magukat az IVF-nek és emellett akupunktúrás kezelést is kaptak, 34-en lettek terhesek. A kontrollcsoportba sorolt 80 nő csak az IVF-en esett át, de nem kapott akupunktúrás kezelést, és közülük csupán 21-en lettek terhesek. Egy későbbi amerikai vizsgálat hasonló eredményekre vezetett, kimutatva, hogy azIVF-ben, és akupunktúrában részesülő hölgyek 51%-a esett teherbe, míg ez a szám csupán 36%-os volt azoknál a nőknél, akik csak IVF kezelést kaptak, de akupunktúrás kezelést nem.

aviva akupunktura

A kínai gyógyászatnak csak egy része az akupunktúra, itt is  használnak gyógynövényeket és lényeges a dietetikai kezelés is. Az élelmiszereket is besorolják a jin-jang rendszerbe. A jin ételek fogyasztása ajánlott, ha a jin, vagyis női  természetű energáinkat szeretnénk erősíteni, tehát a ciklusrendezés, meddőség esetén is ezek fogyasztása ajánlható inkább. Melyek ezek? A hűtő hatású ételek, tehát alapvetően a növényi eredetű ételek friss zöldségfélék fogyasztása ajánlható a jint és jangot kb. egyenlően tartalmazó gabonafélék (barnarizs, köles, hajdina nárpa) mellett. Az édes ízek is jin tulajdonságúak, ezért ha a nőnek nincs súlyproblémája kifejezetten ajánlott a méz fogyasztása ezen szemlélet alapján.

A kínai gyógyászatban a klimatikus viszonyok szerepét is hangsúlyozzák A hideg és meleg közvetlen hatását is figyelembe veszik. A meddőségnél például szóba jöhet az ún „ hideg méh” is. Ez azt jelenti, hogy a hideg a lehűlt talpunkon keresztül felszállva akadálytalanul eljut a kismedencébe. A hideg tulajdonsága, hogy összehúz. A kismedencei szervek ereinek összehúzása pedig azt jelenti, hogy nem lesz jó a méhnyálkahártya vérellátása, ezáltal a tápláltsága. Elvékonyodik és alkalmatlanná válik a megtermékenyített petesejt befogadására, illetve táplálására, megtartására. Az európai orvoslás is ismeri a kismedencébe szökő hideg jelentőségét, hiszen a felfázásokért például gyakran ezt teszik felelőssé. A „babaproject” alatt tehát mindenképp ügyeljünk arra is, hogy talpunk ne hűljön ki, mindig húzzunk meleg zoknit, ha cipőnk átázna mihamarabb töröljük szárazra a talpunkat és melegítsük.

Pin on PinterestShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInShare on Tumblr