Életmódtanácsadás vs. life coaching

Életmódtanácsadás vs. life coaching

Néha úgy érzem, szeretem megnehezíteni a saját életemet. A munkával leginkább. Hajlamos vagyok olyan dolgokba belekezdeni, amiről a többség nem is tudja, hogy micsoda. Kezdtem azzal, hogy gerinctréninget oktattam, amiről a többség azt gondolja, hogy sztk-s gyógytorna, a társaság másik fele szerint pedig ez is valami olyan, ami csak akkor kell, amikor már az orvos is kimondja, hogy tornázni kell. Utána jött a Pilates, jajj, hát mi is a Pilates? Az valami jóga? Jöhettek a magyarázatok.

Most pedig egy ideje (hoppá, már egy éve) life coach vagyok, amiről egy csomóan nem tudják, hogy mi a szösz. Bárcsak lenne egy varázspálca, amivel el lehetne intézni, hogy pont annyira ismert dolog legyen a coaching, mint mondjuk a Pöttyös túrórudi. Itt azért tettem némi kísérletet arra, hogy megmagyarázzam, mi is a coaching, mi fán terem és mire lehet jó.

Hogy bonyolítsam a saját helyzetem, az edzői hátterem miatt életmód tanácsadást is szoktam tartani. Na, ezzel aztán általában sikerül teljesen összezavarnom mindenkit. Pláne, hogy egy időben volt némi törekvés arra, hogy a life coachingot magyarítsák, így sok helyen használják rá az életviteli tanácsadást. Szerencsére ez nem terjedt el, hiszen a tanácsadás a coachingra nem jó szóhasználat, hiszen nem adunk tanácsokat, hanem “csak” segítünk abban, hogy mindenki felismerje, mi a helyes irány. Szóval ez nem egy jó irány, de legalább eszembe juttatta, hogy írjak erről, hogy mi is a különbség a kettő között.

MI TÖRTÉNIK AZ ÉLETMÓD TANÁCSADÁSON?

Nem akarok általánosítani, úgyhogy azt mondom el, nálam mi van és mi nincs az életmód tanácsadáson.

Ez egy olyan konzultáció, ahol szó esik az edzésről, az étkezési szokásokról és hogy ezeket hogyan lehet összehangolni a hétköznapi teendőkkel. Megbeszéljük, hogy mi a kiindulási állapot és mi a cél. Lehet ez fogyás, izmosodás, a női hormonrendszer rendbe szedése, egy csomó minden. Faggatózom egy kicsit arról, hogy milyen egészségügyi háttérrel rendelkezik az illető, milyen betegségei vannak, majd ennek fényében tanácsot adok, hogy milyen lenne az ideális edzésprogram és étkezési terv ahhoz, hogy a célhoz közelebb kerüljön. Nem mondom meg hogy hétfőn reggelire mit egyen, majd hány órakor legyen a következő étkezés, csak segítek egy irányvonalat mutatni, hogy mikor mit érdemes enni, miket kell kerülni és mik azok az ételek, amiket érdemes bevezetni az étrendbe.

Általában 1-2 alkalom elegendő, hogy kitaláljuk, mi legyen, hogy legyen, bár érdemes havonta egyszer konzultálni, hogy megnézzük, hol tartasz. Ez nem kötelező, de nagyon hasznos lehet – mindig kicsit könnyebb a szabályokat betartani, ha tudjuk hogy valaki “figyel” ;)

Az életmód tanácsadáson tehát egy élettervet gyártunk, ami a test igényeire fókuszál: étkezési szokások és megfelelő edzésprogram kialakítása a fő cél.

NADE AKKOR MI TÖRTÉNIK A LIFE COACHINGON?

A coaching egy olyan típusú segítő beszélgetés, aminél letisztázzuk a kiindulási állapotot (najó, ez ugyanaz, mint az életmód tanácsadásnál), majd megbeszéljük a célt (tudom, tudom, ez még mindig ugyanaz) majd pedig egy konzultáció-sorozatban el is jutunk a célhoz. Itt nem azon van a hangsúly, hogy a tested milyen volt/van/lesz, hanem a lelkeddel foglalkozunk, a fő cél általában az, hogy kiegyensúlyozottabb életet élhess. Az első alkalommal általában azt definiáljuk, hogy NEKED mit jelent ez a kiegyensúlyozott élet, hiszen ez mindenkinek más. A coaching egy célorientált módszer, úgyhogy egy terv mentén haladunk, hogy biztosan eljuss oda, ahova szeretnél. Nem gyógyítás, nem pszichés problémák kezelése, hanem egy újfajta látásmódot ad a coaching, amivel kicsit egyszerűbbé és rendezettebbé teheted az életed.

A coaching alkalmakon egy élettervet gyártunk, ami a lélek igényeire fókuszál: sok-sok önismeret, célkitűzések (mert sokszor ott bukunk el, hogy nem tudjuk, merre tartunk) majd pedig egy terv gyártása közösen, hogy a célokat hogyan érd el.

HA EZ MÉG MINDIG TÚL ELVONT, NÉZZÜNK KONKRÉT PÉLDÁKAT:

  • Szeretnél lefogyni, de nem tudod, hogy mit eddz és mit egyél – életmód tanácsadás
  • Szeretnél lefogyni, tudod is, hogy mit kell enned és edzened, de valahogy mindig megcsúszol mindennel és semmi sem sikerül, úszol az árral, időhiányban szenvedsz – coaching
  • Állandóan feszült vagy, főleg kajálás után és a doki is traktál már, hogy valamit kezdj magaddal – életmód tanácsadás
  • Állandóan feszült vagy, a munka idegesít, a szomszéd bosszant, állandóan elégedetlen vagy az életeddel és azzal, hogy másoknak bezzeg minden sikerül – coaching
  • Minden nap hulla fáradtan ébredsz, évek óta nem érezted magad frissnek és kipihentnek, a kaját is a büfében szerzed be és a bőröd is fakó – életmód tanácsadás
  • Minden nap hulla fáradtan ébredsz, éjszaka forgolódsz, mert állandóan pörögnek a gondolataid, keresed a megoldást, de igazából nem is tudod, mire kell a megoldás, csak nyűglődsz, hogy legyen már valami változás – coaching

 

Persze soha nem lehet ezt a két dolgot elválasztani 100%-osan, ha valaki coachingra jön hozzám és azt látom, hogy azért stresszes mert nem jó az edzésterve és emiatt csak kizsigereli a testét, akkor nem fogom azt mondani, hogy “figyu, ez így szar, adok időpontot életmód tanácsadásra jövő csütörtök kettőre”, hanem elmondom a gondolataimat, hogy szerintem mivel tehetné könnyebbé az életét. Ugyanígy, ha valaki azért jön, hogy az étrendjét vagy edzéstervét rendbe szedjem, de azt látom, hogy nagyon nem az étrenddel van a probléma, hanem az időgazdálkodásával vagy azzal, hogy érzelmi evő, akkor tuti teszek majd javaslatot, hogy vagy coachingra kell jönnie vagy pszichológussal konzultálnia. Szóval nem lesz “kuka” az edző énem a coachingon sem és az életmód tanácsadáson is oda fogok figyelni a lelkedre.

Valami ilyesmi a kettő közt a különbség. Nálam. 

Mindkettő jó dolog, csak jól kell alkalmazni. Mint ahogy szomjúságra folyadékot fogyasztunk, éhségre étkezéssel reagálunk, ugyanígy lesz különböző megoldás különböző problémákra.

Lehet, hogy épp a coaching kell neked, talán életmód tanácsadás vagy bármilyen egyéb, amiben nem tudok segíteni (mert nem vagyok pszichiáter vagy gyógytornász mondjuk), de akkor is tuti adok tippeket, hogy milyen irányban kell indulni.

De az is lehet, hogy mindkettőnknek csak egy jó fröccsre van szüksége :D

 

HA SZERETNÉD KIPRÓBÁLNI, MILYEN A NOÉMI FÉLE GERINC-SIMOGATÁS EGY 25 PERCES GERINCTRÉNING, PILATES ÉS STRETCHING MIXBEN, KATTINTS IDE, IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEMRE ÉS MÁR KEZDŐDHET IS A MOZGÁS!